Baskíria pályázna a 2030-as téli olimpiára
Olimpia

Baskíria pályázna a 2030-as téli olimpiára

Olimpia-Oroszország

Baskíria orosz autonóm köztársaság fontolgatja, hogy jelentkezik a 2030-as téli olimpiai játékok megrendezésére.

Baskírföld fővárosa, Ufa esetleges pályázati szándékáról az ötkarikás kérdésekben otthonos insidethegames.biz portál adott hírt, a régió vezetőjének sajtótitkárát idézve, aki szerint azonban egyelőre “csak egy ötletről van szó”, de – tette hozzá – valóban foglalkoznak a pályázat benyújtásának lehetőségével.

Vitalij Szmirnov, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli tagja, aki az Orosz Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke is, mindenesetre támogatásáról biztosította a Volga-folyó és az Urál-hegység között elterülő Baskíria olimpiarendezési tervét. Tette ezt azzal együtt, hogy a sorozatos doppingbotrányokat követően Oroszországot nemrég két évre eltiltották a nagy sporteseményekre történő jelentkezéstől is, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által életbe léptetett szankciócsomag részeként.
“Ha Baskíria amúgy megfelel, miért ne, a szavazásra hét évvel a 2030-as játékok előtt kerül sor, 2023-ra pedig a szankciók véget érnek” – mondta.

Legutóbb e hónap elején a volt szovjet tagköztársaságok közül Ukrajna jelezte, hogy foglalkoztatja a 2030-as rendezés, korábban pedig a kilenc esztendő múlva esedékes havas-jeges játékok iránt érdeklődést mutatott már Spanyolország (Barcelona), Japán (Szapporó), az Egyesült Államok (Salt Lake City) és Kanada (Vancouver) is.

A 2022-es téli olimpiát Pekingben, a négy évvel későbbit Olaszországban – Milánóban és Cortina d’Ampezzóban – rendezik.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?