Darts sport történelem
Sporttörténelem

Darts történelem

A darts történelmének kezdete a múlt homályába vész, az azonban bizonyos, hogy angol íjászok voltak az elsők, akik ennek a játéknak (avagy sportnak) a legrégebbi formáját játszották. Valószínűsíthető, hogy már a 15-16. században is versengtek azon, hogy a nyílnak megrövidített változatával ki találja el legpontosabban egy céltábla közepét. Mivel a játék egyszerű, szinte bárhol, bármikor játszható és nincsen különösebb eszköz-, anyag- vagy felszerelésigénye, gyorsan elterjedt azokon a területeken, ahol a britek jártak.

Mióta sport a darts?

Ahhoz, hogy egy sokak által ismert és kedvelt játékot sportnak nevezzenek, pontosan meghatározott szabályok és részletesen kidolgozott versenyszisztéma szükségeltetik. Nagy-Britanniában a 19. század végén már klubok alakultak, melyekben ilyen alapokon játszották a dartsot, a céltábla pedig elnyerte a mai formáját azzal, hogy pontértéket jelentő számokat helyeztek el rajta.

A dartsot kezdetben sokan szerencsejátéknak tartották. Hogy nem ördögtől való mulatság ez, azt a brit nemzeti szövetség fogalmazta meg 1924-ben, kinyilvánítva, hogy a darts egy korrektül szabályozott ügyességi játék.  Végül 2001-ben az angol parlament kimondta, hogy a darts nem csupán egy méltán népszerű játék, hanem hivatalosan is sport.

Darts – Szövetségbe szerveződve

Az 1970-es években ugrásszerűen megnőtt a darts ismertsége és népszerűsége, mert 1973-tól már a televízióban is követhetők voltak a versenyek, a British Darts Organization (BDO) munkájának köszönhetően. 1976-ban megalakult a World Darts Federation, hiszen a darts addigra már nemcsak a britek sportja volt, játszották Európa más országaiban, sőt, a tengerentúlon is. 1992 óta a Magyar Darts Szövetség is tagja a nemzetközi szervezetnek.

Darts versenyek

A 20. század első felének legnagyobb dartsversenye a News of World volt. 1978-ban a brit nemzeti szövetség, a BDO megrendezte az első világbajnokságot, ami Leighton Rees győzelmével zárult. 1992-ben profi játékosok megalapították a Professional Darts Corporationt (rövidítve PDC), mely azóta (a BDO-val párhuzamosan) évente világbajnokságot rendez. A játék új változatának, az úgynevezett soft dartsnak kialakulása még látványosabb nemzetközi versenyek megrendezésére ad lehetőséget, hiszen ebben a változatban egy gép vezényli le a játékot. Az Európai Darts Uniót a dartsgépek gyártói hozták létre 1996-ban. Tagjai évente tízfordulós nemzetközi bajnokságot tartanak, a darts eredmények a sportmédiában követhetők.

Darts eredmények – A világ legjobbjai

Mint írtuk, a két nagy szervezet világbajnoksága egymás után zajlik minden évben, a játékosok választhatnak, melyik versenyen mérik össze a tudásukat. A régebbi, a BDO bajnokság rekordere 5 világbajnoki címmel Eric Bristow, jelenleg pedig Glen Durrant a legjobb játékos. A PDC-nél Gerwyn Price a 2021-es bajnok; a verseny történetének legjobbja az angol Phil Taylor, aki 14-szer állt a dobogó legfelső fokán 1995 és 2013 között. A Darts World magazin 1972 óta részletesen tájékoztat a darts nemzetközi sporteseményeiről és a versenyeredményekről.

SportNéző
A SportNéző oldalon sporthíreket, sporteseményeket és sporteredményeket találsz.

Vélemény, hozzászólás?