Huszonhat évesen visszavonul a világbajnok brit kerékpáros
Kerékpár

Huszonhat évesen visszavonul a világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár-Nagy-Britannia

Huszonhat éves korában visszavonult Jonathan Dibben, aki aranyérmet nyert a 2016-os pályakerékpáros világbajnokságon.

Dibben pályán kezdte kerékpáros pályafutását, a négy évvel ezelőtti londoni vb-n a pontversenyben aratott győzelme mellett tagja volt az üldözéses versenyben ezüstérmes brit csapatnak. Ebben a számban kétszeres Európa-bajnok, míg omniumból rendelkezik kontinensbajnoki ezüst- és bronzéremmel. Karrierje csúcspontjaként – a cyclingnews szakportál beszámolója szerint – a vb-arany megnyerését nevezte meg, ami hazai közönség előtt jött össze neki olimpia évében. A riói ötkarikás játékokra utazó brit keretbe azonban ezzel együtt nem került be.

A következő évtől már az országútra koncentrált, az elitet jelentő World Tourba a Sky csapat tagjaként került. A brit klubban két idényt töltött, újonc évében időfutamot nyert a kaliforniai körversenyen, a folytatás viszont nem sikerült jól neki. Egy alacsonyabb kategóriájú istállónál lehúzott év után idén ismét visszatért a legmagasabb osztályba a Lotto Soudalhoz, amelynek színeiben teljesítette első – és mint kiderült, egyben utolsó – háromhetes viadalát, a Giro d’Italiát. A következő szezonra azonban nem rendelkezik szerződéssel, és úgy döntött, az esztendő végén befejezi pályafutását.

Mint felidézte, az utolsó előtti, hegyi befutós szakaszon – amelyen Valter Attila kilencedik lett – tudatosult benne: utolsó viadalán szerepel profiként.
“Pompás nap volt, ragyogó kék égbolttal, a nap már majdnem lenyugodott a háttérben, és kétezer méter közelében jártunk, szóval helyenként hó volt az út mellett. Bőven az időlimiten belül voltunk, így a leszakadók csoportjának végére csorogtam, hogy egyedül maradjak a gondolataimmal – idézte fel a Sestriere felé vezető emelkedőt Dibben. – Másnap már csak egy rövid, villámgyors záró időfutam várt ránk, ez a néhány perc volt a néhány alkalom egyike, amikor kiélvezhettem a tekerést.”

Jövőjét tekintve nincsenek határozott elképzelései, ám várhatóan marad a sportágban edzőként, amíg kialakul, mit szeretne hosszabb távon csinálni. Egyetlen kritériumot támasztott ezzel összefüggésben: jövőbeli munkájának csak olyat választ majd, amelyet élvezni fog.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?