Síugró vk - Vörös Virág már visszatért, de még keresi a formáját
Síugrás

Síugró vk – Vörös Virág már visszatért, de még keresi a formáját

Síugrás-Magyarország

Vörös Virág ugyan már visszatért és versenyzett is a síugrók világkupa-sorozatában, de súlyos térdsérülését követően még nem nyerte vissza a formáját.

“Még nem vagyok olyan szinten, mint a sérülés előtt. Nem voltak a legjobbak az ugrásaim. Meglátszik, hogy kihagytam kilenc hónapot” – mondta az M4 Sport Sporthíradóban kedden a 21 éves versenyző, aki szerint fejben és fizikailag is nehéz időszakot tudhat maga mögött.

A Kőszegi SE sportolója Gellér Gábor 1989-es visszavonulása óta az első magyar síugró, aki indult a vk-sorozatban, ráadásul az előző idényben 14 versenyből ötször is bekerült a legjobb harminc közé. Így 12 pontjával 42. helyen végzett összetettben annak ellenére, hogy márciusban a lillehammeri viadal edzésén bukott és keresztszalag-szakadást szenvedett.

“Nem lesz könnyű, de nem lehetetlen” – fogalmazott a 2022-es, pekingi téli olimpia kvótaszerzésével kapcsolatban, amelyhez minél több pontot kellene gyűjtenie a vk-sorozatban.

Vörös Virág tavaly decemberben, a ramsaui vk-viadalon tért vissza, azonban utolsó lett a selejtezőben. A nők számára a szlovéniai Ljubnóban folytatódik a vk-sorozat január 22. és 24. között.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?