Olimpia és felnőtt vb az idei kajak-kenus programban
Kajak-kenu

Olimpia és felnőtt vb az idei kajak-kenus programban

Kajak-kenu-Magyarország Minden eddiginél mozgalmasabb szezon vár a gyorsasági kajak-kenu válogatottra 2021-ben, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói olimpia mellett ugyanis szeptember közepén világbajnokság is lesz Koppenhágában, de a szakmai prioritások szerint az ötkarikás játékokat megelőző szegedi pótkvalifikációs verseny, a két világkupa és az Európa-bajnokság idén a vb-nél nagyobb hangsúlyt kap. A szövetség honlapján megjelent […]

Kozák Danuta a Ferencvárosba igazolt
Kajak-kenu

Kozák Danuta a Ferencvárosba igazolt

Kajak-kenu-Magyarország A Ferencvárosban folytatja pályafutását Kozák Danuta, miután az ötszörös olimpiai bajnok kajakos és eddigi klubja, az Újpesti Torna Egylet nem hosszabbította meg tavaly év végén lejárt szerződését. Az UTE csütörtöki hírlevele felidézte: a klub éppen nyolc évvel ezelőtt, 2013 januárjában jelentette be, hogy Kozák náluk folytatja a pályafutását. A versenyző azóta – 2018 végéig […]

Elhunyt a kajak-kenu mesteredző, Ludasi Róbert
Kajak-kenu

Elhunyt a kajak-kenu mesteredző, Ludasi Róbert

Kajak-kenu-Magyarország Hatvannyolc éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Ludasi Róbert, kajak-kenu mesteredző. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vasárnapi gyászhírében emlékeztet rá, hogy a szakember tanítványa volt az utóbbi három évtized szinte összes sikeres magyar kenusa, a fiatalon elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, továbbá Horváth Csaba, Kozmann György, Kiss Tamás, Csabai Edvin és több más világbajnok […]

Négyéves eltiltást kapott az ifjúsági világbajnok magyar kajakos
Kajak-kenu

Négyéves eltiltást kapott az ifjúsági világbajnok magyar kajakos

Kajak-kenu-ICF-Magyarország Pozitív doppingtesztje miatt négy évre szóló eltiltást kapott Redl András, kétszeres ifjúsági világbajnok kajakos. A nemzetközi szövetség (ICF) keddi hírlevele alapján a 19 éves sportolót júliusban, versenyen kívül ellenőrizte a Magyar Antidopping Csoport, s a szervezetében EPO-t találtak. Redl a tavalyi, romániai korosztályos világbajnokságon K-1 500 és K-1 1000 méteren végzett az élen az […]

Párizs 2024 - Schmidt Gábor: a megváltozott programban is meg fogjuk állni a helyünket
Kajak-kenu

Párizs 2024 – Schmidt Gábor: a megváltozott programban is meg fogjuk állni a helyünket

Kajak-kenu-ICF-NOB-Magyarország Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke szerint a magyar válogatott a megváltozott olimpiai programban is meg fogja állni a helyét 2024-ben, Párizsban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn elfogadta a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) javaslatát, amely szerint a francia fővárosban az eddigi 12 helyett már csak 10 számban versenyezhetnek majd a gyorsasági […]

Párizs 2024 - Elveszített két versenyszámot a gyorsasági kajak-kenu
Olimpia

Párizs 2024 – Elveszített két versenyszámot a gyorsasági kajak-kenu

Olimpia-NOB A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn – a gyorsasági szakág két versenyszámának kárára – felvette a 2024-es párizsi ötkarikás játékok programjába az extrém szlalom kajak-kenut. A NOB sajtóközleménye nem nevezte meg, melyik két gyorsasági versenyszám kerül ki a műsorból, de a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) múlt szombati közlése szerint a férfi és női kajak […]