Tokió 2020 - Hat magyar cselgáncsozó áll kvótás helyen
Cselgáncs

Tokió 2020 – Hat magyar cselgáncsozó áll kvótás helyen

Olimpia-Tokió2020

A dohai Mesterek Tornája utáni világranglisták alapján, a jelenlegi állás szerint hat cselgáncsozó képviselhetné Magyarországot az idén nyárra halasztott tokiói olimpián.

Kvótát érő helyen található Tóth Krisztián (90 kg, 6. a világranglistán), Cirjenics Miklós (100 kg, 22.), illetve Csernoviczki Éva (48 kg, 20.), Pupp Réka (52 kg, 28. – kontinentális kvóta), Karakas Hedvig (57 kg, 8.) és Özbas Szofi (63 kg, 27.).

Tavaly októberben, a budapesti Grand Slam után még nyolc magyar kvótás szerepelt a rangsorokban, de a kiemelt pontozással járó katari szupertornát követően Szabó Frigyes (73 kg) 38. helyezettként, Ungvári Attila (81 kg) pedig 27. helyezettként kiszorult az ötkarikás mezőnyből.

Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós – aki szeptemberben koronavírus-fertőzésen esett át, ezért nem léphetett tatamira októberben a Papp László Sportarénában – a 41. helyen áll a 73 kilósok között.

A kvalifikációs menetrend szerint 252-en a nemzetközi szövetség júniusi világranglistájáról kerülnek az olimpiai mezőnybe, a 14 súlycsoportból az első 18 helyezett szerez kvótát. A rendező japánok automatikusan kapnak súlycsoportonként egy indulási jogot. A maradék 120 helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják kontinentális eloszlásban, Európának 25 (13 férfi és 12 női) kvóta jut.

A ranglistákról ennélfogva “kiesnek” a házigazda japánok, és – mivel az olimpián egy országból csak egy dzsúdós léphet tatamira – azok is, akik ugyanazt a nemzetet képviselik. Ha ugyanis egy országnak két vagy több versenyzője is kiharcolja az indulási jogot, akkor a nemzeti szövetség dönt arról, hogy melyiküket nevezi a játékokra. Pupp Réka például 28-adikként azért áll kvótás helyen, mert előtte három japán található, továbbá négy cselgáncsozó már a második versenyzőnek számít a hazájából.

Ami a “nem kvótás” magyar súlycsoportokat illeti, 60 kilóban a legjobb magyarként Szabó Csaba a 84., 66-ban Boros Bence a 74., míg +100-ban Sipőcz Richárd a 34. A nőknél 70 kilóban Gercsák Szabina a 37., 78-ban Salánki Evelin a 46., +78-ban Szigetvári Mercédesz pedig a 34. helyen áll.

A 2018. május 25-től 2021. június 28-ig tartó menetelés eredetileg 68-70 versenyből állt volna, ám a pandémia miatt tavaly március és október között minden viadalt töröltek. Magyar szempontból örvendetes fejlemény, hogy Taskent helyett Budapest ad otthont júniusban a világbajnokságnak, amely a kvalifikáció legfontosabb állomása lesz 2021-ben. Addig – a jelenlegi menetrend szerint – februárban a tel-avivi Grand Slamen, márciusban a taskenti és a tbiliszi Grand Slamen, áprilisban az antalyai Grand Slamen és a lisszaboni Európa-bajnokságon, májusban pedig a párizsi Grand Slamen lehet még pontokat gyűjteni.

A 2016-os riói játékokon nyolcfős magyar dzsúdós küldöttség vett részt, amely egy ötödik, illetve három hetedik hellyel zárt.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?