Tokió 2020 - Pánczél Gábor: a mentális problémákat kell kezelni
Cselgáncs

Tokió 2020 – Pánczél Gábor: a mentális problémákat kell kezelni

Olimpia-Tokió2020-Cselgáncs

Pánczél Gábor, a magyar férfi cselgáncsválogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy versenyzői fizikailag és technikailag jó állapotban vannak, kizárólag a mentális problémákat kell kezelni.

A tréner az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön elmondta, hogy ehhez szakemberek segítségét is igénybe veszik.

Elhangzott, hogy jelen állás szerint Tóth Krisztián (90 kg) és Cirjenics Miklós (100 kg) a világranglistáról, Ungvári Attila (81 kg) pedig kontinentális szabadkártyával indulhatna a nyári, tokiói olimpián. Pánczél ezzel kapcsolatban kiemelte: a játékokig még hat nagy, pontszerző verseny lesz, ezeken az a cél, hogy a meglévő helyeket megtartsák, illetve Ungvári Attila esetében előrébb lépjenek, s ezzel esetleg egy másik magyar dzsúdósnak jusson az európai szabadkártya.

Bíznak még Sipőcz Richárd (+100 kg) és a 40 éves, olimpiai ezüstérmes, tavaly műtéten átesett Ungvári Miklós (73 kg) kijutásában is.

Júniusban Budapest ad majd otthont a világbajnokságnak, Pánczél szerint a sok pontot adó viadal az egész ötkarikás kvalifikációs rendszert megbolygathatja.

“Erős vb-re számítunk. Itthon jól szoktunk szerepelni, de ha nem lehetnek majd nézők, akkor az a plusz, amit ők szoktak jelenteni, az ebben az esetben nem fog számítani.” – fogalmazott.

A nőknél négyen állnak kvótás helyen a magyarok közül, Csernoviczki Éva (48 kg), Pupp Réka (52 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Özbas Szofi (63 kg).

A kvalifikációs menetrend szerint 252-en a nemzetközi szövetség júniusi világranglistájáról kerülnek az olimpiai mezőnybe, a 14 súlycsoportból az első 18 helyezett szerez kvótát. A rendező japánok automatikusan kapnak súlycsoportonként egy indulási jogot. A maradék 120 helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják kontinentális eloszlásban, Európának 25 (13 férfi és 12 női) kvóta jut.

A ranglistákról ennélfogva “kiesnek” a házigazda japánok, és – mivel az olimpián egy országból csak egy dzsúdós léphet tatamira súlycsoportonként – azok is, akik ugyanazt a nemzetet képviselik. Ha ugyanis egy országnak két vagy több versenyzője is kiharcolja az indulási jogot, akkor a nemzeti szövetség dönt arról, hogy melyiküket nevezi a játékokra.

A 2018. május 25-től 2021. június 28-ig tartó menetelés eredetileg 68-70 versenyből állt volna, ám a pandémia miatt tavaly március és október között minden viadalt töröltek. Magyar szempontból örvendetes fejlemény, hogy Taskent helyett Budapest ad otthont júniusban a vb-nek, amely a kvalifikáció legfontosabb állomása lesz 2021-ben. Addig – a jelenlegi menetrend szerint – februárban a tel-avivi Grand Slamen, márciusban a taskenti és a tbiliszi Grand Slamen, áprilisban az antalyai Grand Slamen és a lisszaboni Európa-bajnokságon, májusban pedig a párizsi Grand Slamen lehet még pontokat gyűjteni.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?