Úszó ob - Telegdy Ádám olimpiai A szintes 100 méter háton
Úszás

Úszó ob – Telegdy Ádám olimpiai A szintes 100 méter háton

Úszás-ob

Telegdy Ádám olimpiai A szintet ért el 100 méter háton az úszók országos bajnokságának keddi nyitónapján Kaposváron.

A viadalon ezen az estén még csak előfutamokat rendeztek, ugyanis a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia időrendjéhez igazodva a döntőket délelőtt bonyolítják le.

Ennek ellenére a 25 éves Telegdynek – akinek 200 méter háton is van A szintje – már itt sikerült teljesíteni az olimpiai szintidőt 100 méter háton: 53.72 másodperces idővel csapott célba, ami 13 századdal jobb az 53.85-ös határnál.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke Szita Károly polgármesterrel, a MÚSZ elnökségi tagjával közösen nyitotta meg az eseményt.

A szervezet vezetője beszédében elmondta, 2020 aligha tartozik majd a kedvenc éveik sorába, a koronavírus-járvány miatt sokan sok mindent veszítettek, és ez alól a sportolók sem lehettek kivételek.

“Ha mást nem, célokat, álmokat kellett feladni, s motivációt találni a legkeményebb edzésnapokon akkor is, amikor minden olyan kilátástalannak tűnt.

Mi a Magyar Úszó Szövetségben mégis úgy gondoltuk, 2020 nem múlhat el úgy, hogy ne avassunk országos bajnokokat, amikor ez megtörtént a világháború éveiben is. Ne maradjon teljesen üresen ez az esztendő, az évkönyvekben ne csak egy megjegyzés szerepeljen 2020 mellett, hanem igenis legyenek győztesek, érmesek, döntősök” – mondta Moszkva olimpiai bajnoka.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?